Hogy ne csak mindig szánalmas ömlengéseimet olvassátok (mert igen, van néhány olvasóm, amiért újfent köszönet nektek, kedves ismeretlenek:) ), jöjjön egy kis aktuális téma.

Magát a fogalmat, hogy ,,Cristofel-jelenség" így hasraütésszerűen találtam ki. Nyilván nem ez a lény (igen, nevezzük lénynek) teremtette meg ezt az életstílust, de sajnos manapság ő az egyik legnagyobb kedvezményezettje. És azért nevezem kedvezményezettnek, mert bizony, én is írok róla, még ha nem is olvassák sokan eme bejegyzést. És igen, jöhetne a flame, hogy ,,Baszki haver, te is mondtad most, írsz róla, ezzel te is a köztudatban tartod..." Ebben van igazság, mégha nem is teljesen. Írok róla, mert úgy gondolom, ez a fajta megnyilvánulása az önkifejezésnek, amit Cristofel, és a hozzá hasonló inkubátorszökevények képviselnek, már nem vicces. Beszélni kell róla, mégpedig olyan szempontból, hogy hogyan lehetne ennek a jelenségnek minél előbb véget vetni.

Ahogy azt szerintem sejteni lehet, ez az új videója C.-nek volt az, ami nálam is becsukta a kaput. Volt eddig 2 ,,műve": az elsőn röhögtem, a másodikon röhögtem, és most a harmadik ,,alkotáson" már nem is tudom, mit csináltam. Ültem, és nem akartam hinni a szememnek. Hogy ennyire pofátlanul arról szóljon egy videó, hogy jöjjön a nézettség, az már vérlázító. És egyébként itt a youtube is közbeléphetne... igen, bizony. Egyszerűen nem kéne engedni, hogy bármi felkerüljön a megosztóra. Próbáljunk már egy kicsit igényesebb szórakozási lehetőséget teremteni!

Egyébként, ha azt nézzük Cristofel nem más, mint egy szerencsétlen senki, aki nem értett semmihez, viszont élt a lehetőséggel, hogy a bulvár-kereskedelmi média majd felkarolja. És így is lett. Bement a VV-be, kijött, és azóta nyomja a gagyit. Hibáztatni azért nem lehet, mert nem hagyja kiaknázatlanul a lehetőséget... azért lehet hibáztatni, hogy undormány dolgokat művel, mert a polgárpukkasztást is lehet színvonalasan művelni. A fő bűnös ebben az egészben a média, akik az ilyen műsorokkal, és az ilyen műsorok által kreált celebekkel butítják a népet-irányítottan, és tudatosan. Ezt kéne végre társadalmilag szélesebb körben is felismerni.

Bizony, én is így tettem. Megjöttem vidékről, ahol a párom családjánál jártam látogatóban, miután ő töltött itt egy napot. Nagyon szép 2 nap volt, és ha tehetném, bármikor megismételném, újra és újra.

Közben pedig igyekszek nem gondolni valakire, aki a múltam része volt sokáig, és azt hittem, soha többé nem fogunk egymáshoz közelebb kerülni egy köszönésnél, vagy egy fejbiccentésnél. Nem így lett, és a sors keményen kongatja a kérdés harangját a fejemben minden egyes nap:mi legyen? Mit fogsz tenni?

Ha én azt tudnám. Nem voltam még ilyen helyzetben, és ha vágytam is rá, tudat alatt sose gondoltam, hogy egyszer megkapom. Megkaptam, és most megértettem, hogy miért nem kellett volna vágyakoznom utána.

Erre mondják azt az okos emberek a civilizált világokban, hogy megszívtam a hosszúkást. De valahogy dönteni kell, mert ez így nem mehet tovább.

Észrevettem, hogy ha csak 1-1 ember is, de idevetődött a blogra... köszönöm nektek, hogy idenéztetek, ha kedvetek tartja, tegyétek legközelebb is :)

Egyébként nem olyan rossz az élet. Bizony rengeteg ember (ismerőseim közül is jó páran) kimondottan irigylik a helyzetet, amiben vagyok, hogy van választásom... de azt elfelejtik, hogy a választásnak nem csak pozitív oldalai vannak. Hiszen valamerre fordulnunk kell az úton,egyszerre mindkét irányba nem lehet haladni. És bizony bizonyos helyzetekben a választás azzal jár, hogy valakinek szomorúságot okozunk. Na én ettől vagyok nem kicsit ideges... egyszerűen képtelen vagyok ezt megtenni, hogy valaki miattam érezzen bánatot.Nem a múló,apró dolgokra -mondjuk egy beszólás- gondolok, hanem a tartós, lelki bánatra... amikor leül az ember, és órákig bámulja a falat, majd rádöbben, hogyha nem vigyáz, az élet elrobog mellette.

Sajnos az élet nincs pause gombbal ellátva, hogy megállíthassuk, amikor időre, tanácsra van szükségünk, és hogy folytathassuk, amikor kedvünk tartja. Pedig néha bizony jó lenne.

Megszegtem a struktúrát, nem tartom a Day xy címeket.Ez a szó, úgyis találóbb a mostani helyzetre.
Hívő ember vagyok, évekig imádkoztam ez bizonyos dologért, de elég visszásan kaptam meg, és igazából már nem is tudok neki örülni. Eléggé kibaszott velem az élet, hogy még ezt is így adta meg, hogy a képességeimet teszi próbára.

Fuck you life.

Merész ötlet a világvége előtt 9 nappal új blogot indítani, de ha tényleg csak 9 nap maradt hátra, akkor végképp meg kell próbálnom a lehető legtöbbet belesűríteni a rendelkezésre álló időbe.
Ez a blog egy nem klasszikus értelemben vett napló. Igyekszem majd mindennap vezetni, de nyílván ez néha csorbát fog szenvedni, ez esetben pótlásra fog sor kerülni. A bejegyzésekben nem fogtok mással találkozni, csak egy átlagos, 24 éves, budapesti srác gondolataival. Elöljáróban ennyit árulnék el magamról :) A névválasztás pedig tudatos. Egy korábbi regényem (igen, ez a hobbim, regényírás) főszereplőjét neveztem el így, és most felvettem az ,,ő" nevét.
A blogon mindenféle témában fogok írni... egyszerűen, ami történik velem, a világban, vagy gyakorlatilag bármi más témában. Ezek néha lehetnek majd oldalakat kitöltő bejegyzések, néha csak néhány soros szösszenetek, valamikor pedig egyszerű linkek, dalokhoz, hírekhez, stb. Alapstruktúraként annyit jelölnék meg, hogy a bejegyzés címében először mindig a nap számát fogom jelölni (ezzel is figyelemmel követendő blogom élettartamát.)

Kezdésnek nem volt erős, de délután igyekszem már használható bejegyzéssel jelentkezni magamnak. Mert ez egy nagyon új, nagyon friss blog... nem mintha illúzióim lennének, hogy egyhamar ide olvasó fog vetődni. De ne legyen igazam! :)